A Real Madrid a Manchester City sztárját, Erling Haalandot teheti meg első számú igazolási célpontnak, amennyiben Vinícius Júnior a szaúdi ligába szerződne.

A brazil támadó már közel két éve kapcsolatban áll szaúdi klubok képviselőivel, miközben a madridiakkal kötött szerződéséből már csak két év van hátra, és az új megállapodásról eddig nem született döntés.
Vinícius jövője kérdésessé vált Madridban
A Marca értesülései szerint Vinícius Junior státusza megváltozott Xabi Alonso érkezése óta. Az új vezetőedző az idény során többször is a kispadra ültette és jelezte, nincs garantált helye a kezdőcsapatban. Bár a játékos ezt nehezen fogadta, és elégedetlenségét jelezte Florentino Pérez klubelnök felé, tudja, hogy csak a régi formájának visszaszerzésével változhat a szituációja.
Ügynöke, Frederico Pena már egyeztetett a klub vezérkarával, köztük José Ángel Sánchez vezérigazgatóval is. A hosszabbításról korábban szinte már megállapodtak, ám a fizetési igényei – amelyek a hírek szerint Kylian Mbappé fizetésével vetekednek – miatt a tárgyalások félbeszakadtak a klubvilágbajnokság idején. A klub vezetése azóta is tartja magát az utolsó ajánlatához.
Szaúdi csábítás, egyre komolyabb ajánlatokkal
A szaúdi ligából már több mint két éve próbálják elhozni Viníciust, és most is hatalmas fizetési ajánlattal csábítják a Közel-Keletre. A brazil eddig ellenállt a megkereséseknek, mert szeretne maradandót alkotni a Real Madridban, ugyanakkor ha a klub nem teljesíti a bérigényeit a jövő nyárig, új lehetőségek után nézhet – akár a Cristiano Ronaldóval fémjelzett szaúdi bajnokságban.
Haaland a Real Madrid nagy álma
A CaughtOffside információi szerint a madridiak hajlandóak lennének Vinícius Júnior eladására is, és akár 250 millió euróért (217 millió fontért) is távozhat – ebben az esetben Florentino Pérez minden erejével Erling Haaland megszerzésére koncentrálna.
A Real Madrid már akkor is érdeklődött a norvég gólgép iránt, amikor még a Borussia Dortmund futballistája volt. A forrás megemlíti, hogy Haaland csak akkor fontolná meg az ajánlatot, ha Vinícius valóban távozna.